A vár története

A tornácról jól látszanak a füzéri vár romjai. A hagyomány szerint Perényi Péter, a szent korona őre a vár kápolnájában rejtette el rövid időre a magyar királyi koronát. Ennek emlékét idézi vendégházunk elnevezése is.

Füzér várát a monda szerint az ABA nemzetség tagjai építették a XIII. század elején. 1235 előtt vásárlás útján királyi birtokba került, majd Mihály és Demeter mestereknek adományozták. A XIV. században ismét királyi vár volt, de 1389-ben a Perényi család birtokába került.

Thomas Ender festménye
A várkápolna a XV. században épült, amikor a lakóépületet bővítették. A XVI. század közepén a palotákat reneszánsz stílusban átépítették. A várat 1670-ben kobozta el a kincstár, s a császári katonaság 1676-ban lerombolta.

A vulkáni sziklakúpra települt vár jelzett turistavonalon megközelíthető.

Az oromról páratlan látvány tárul a kiránduló szeme elé. Láthatja az alant települt falu aprónak tűnő házait, s a hegyközi medence távlatokat nyitó táját. Felmagaslik a Zempléni-hegység láncolata, s több jeles csúcsa, köztük a legmagasabb, a közeli Nagy-Milic, mely 896 méterrel nyúlik a tenger szintje fölé.

Légi fotók Füzérről a Civertan Stúdió archívumában megtekinthetők >>itt

3D-képek a várról, megtekinthetők >>itt

 


Ajánlja a cikket ismerősének | Nyomtatható verzió | Cikk tetejére



Legfrissebb bejegyzések:
2011-01-11
Receptek
 | részletek
Farsangi fánk Hozzávalók: 60 dkg liszt 4 dl tej 3 dkg élesztő 6 db tojássárgája 10 dkg vaj 8 dkg porcukor csipetnyi só 0,5 cl rum 1 csomag vaniliás cukor 60 dkg zsír Kicsi...
2010-12-06
Várból várba – A múlt életre kel
 | részletek
Balogh Robert az egyik legtehetségesebb kortárs író hazánkban, ezért külön öröm, hogy gyermek illevte ifjúsági könyvek is születnek a tollából. Vármeséjének hősei, Bálint és Gazsi, a...
2010-09-29
I. Zempléni Szabad Házi Pálinka Nap 2010. október 16.
 | részletek
Apánk kántor vót, nagyapánk kefekötő Nagy bögrével itta a pályinkát, mind a kettő. Őseinkhez rest mi nem akarunk lenni Ezért a pályinkát szabadon fogjuk ünnepelni. Füzérre hívunk hát minden...
»» minden bejegyzés


Az oldalon szereplő információk, képek és publikációk szerzői jogvédelem alatt állnak. | Minimum felbontás: 1024 x 768 | Grafika és kivitelezés: Civertan Grafikai Stúdió